varda
Menü
 
Bozsik torna 2017/2018
 
Tornák.
 
Teremtornák.
 
Interliga 2016/2017
 
Bozsik torna 2016/2017
 
Interliga 2015/2016.
 
Bozsik torna 2015/2016
 
Futsal 2016.
 
Futsal 2017
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Karnevál kupa Debrecen

Karnevál kupa Debrecen.

 

9. helyen zárta csapatunk a nagy hagyományokkal rendelkező karnevál kupát. A két napos rendezvényen több ország csapatai, illetve az ország minden tájáról érkező egyesületek ellen mérhettük le, hol tartunk egy évnyi munka után. A két nap alatt a keret szinte valamennyi tagja játéklehetőséget kapott. A 9. hely bizony csalóka, hiszen a menetrend kialakításából fakadóan egyetlen rosszul sikerült mérkőzés miatt a vigaszágra kerültünk. A szombati napon a csoportmérkőzésekre került sor, ahol 13-0-ás gólaránnyal jutottunk a vasárnapi felső ágra. A játék, és a hozzáállás is maximális volt a srácok részéről. Vasárnap egy küzdelmesebb időszaka volt a csapatunknak, sem futómennyiségben, sem játékban, de főleg önbizalomban nem tudtuk megismételni az előző napot.

A 2006-os korosztályban a dunától keletre valamennyi számottevő utánpótlással rendelkező csapat részt vett, és megállapítható, hogy nagyon jó úton járunk. Nem láttunk egyetlen csapatot sem, akik előttünk járnának, és több összetevőben, az akadémiai csapatokat is megelőzzük, a sok külföldi torna, és az Interliga mérkőzéseknek köszönhetően. Ezen az úton kell tovább haladni, és sok örömünk lesz még a srácokban.

Eredmények:

Várda SE-Bozsik LA 3-0

Várda SE-Tökmag FC 4-0

Várda SE-Junior Kolozsvár 6-0

Várda SE-Székelyudvarhely 1-3

Várda SE-Nyírbátor 0-3

Várda SE-Kecskeméti TE 1-0

Várda SE-Olasz focisuli 1-0

 

2016.08.14

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló.
Indulás: 2015-06-09
 
Tartalom

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!