varda
Menü
 
Bozsik torna 2017/2018
 
Tornák.
 
Teremtornák.
 
Interliga 2016/2017
 
Bozsik torna 2016/2017
 
Interliga 2015/2016.
 
Bozsik torna 2015/2016
 
Futsal 2016.
 
Futsal 2017
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
11. forduló eredményei

Veretlenűl zártuk az Interliga Zilahi fordulóját

 

Első alkalommal játszottunk az Interliga történetében Zilahon. Egy nagyszerű pályán szép környezetben, nagyon erős ellenfelek ellen mérkőzhettünk meg. Régen jött össze ilyen erős mezőny. Minden mérkőzés kiélezett volt, és bárki megverhetett bárkit. Jól kezdtük a tornát, mivel az ismeretlen és nagyon jó Bistrica ellen látszott, ez egy jó nap lesz. A labdakihozatalaink, és támadás felépítéseink nem voltak gördülékenyek, de az elől játszókban folyamatosan benne volt a gól, hátúl pedig régen látott stabil védekezést produkáltunk. Az utolsó mérkőzésen a régi nagy ellenfél ellen a győzelemért játszottunk, és egy nagy iramú, szikrázó mérkőzésen sajnos csak döntetlen eredmény született. A torna ettől függetlenűl nagyon sikeres volt, annak fényében különösen, hogy öt játékosunk szerepel más korosztályokkal Székelyudvarhelyen!

Eredmények:

Várda SE-Bistrica 1-1

Várda SE-Kinder Carei 3-0

Várda SE-Viitorul Zalau 3-0 

Várda SE-FC Kiss 2-2 

Várda SE-Plimob Sighet 1-1 

A torna végeredménye:

1.FC Kiss 

2.Várda SE 

3.Plimob Sighet 

4.Bistrica 

5.Kinder Carei 

6.Viitorul Zalau 

 

A torna gólkirálya: Kereszti Mátyás /Várda SE/ 

2017.06.10

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló.
Indulás: 2015-06-09
 
Tartalom

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!